Lécy ha komit nem is irtok akor legalább chatbe!*_*
3 perc alatt hazaértem mert padlógázzal hajtottam így gyorsan hazaértem.Dühös voltam Bellára de még inkább a szörnyetegnek aki bennem él és Bella vérérre vágyik.Bevágtem az ajtót és Alice-el találtam szembe magam.
-Hát te mit keresel itt?!-kérdeztem meglepődve.
-Láttam mi történt Bellável és...-de ónem tutta befejezni mert látomása volt.
-Edward!!!MIért látom azt,hogy egy havas réten feküdve nézed a csillagokat?!-kérdezte szinte ordibálva.
-Az a rét Alaszkába van-válaszoltam és gonosz vigyór húzódott el a számon.
-Edward ne!Majd kitalálunk valamit de ne menj el ahoz a pióca Tanyahoz!!!-kiabálta kétségbeesetben.
-Nem szándékozom meglátogatni a Denali klánt.-válaszoltam öszintén.
-Huh -sóhajtott Alice.
-Miről van szó?-kérdezte Esme.
-Edward el akar menni Alaszkába.-sóhajtot ismét Alice.
-MI?-csúszott nevelő anyám hangja 2 oktávval feljebb.
-Kéred az én kocsimat fiam?-kérdezte apám.
-Tudom,hogy most időre van szükséged.-hálás voltam azért mert megért engem.
-Köszönöm.-mosolyogtam
-Tele a tank!-mondta és odadobta nekem a kulcsot.
-Sziasztok majd jövök!-kiabáltam nekik majd beültem a kocsiba és elhajtottam.Már Alaszka felé jártam mert a az összefojt táj már fehér volt.200-al mentem mer hamar odaakartam érni.Megáltam vadászni és megtaláltam azt a rétet amit Alice látott a látmásában.Felmásztam 1 fára és álmodoztam.Álmodoztam arról amiról nem szabadna,Belláról.A barna hajáról a rózsapiros ajkairól a barna szemeiről a szív alaku arcáról és a gyönyörű mosolyáról.
A többi óra unalmas volt. Csak Edwardra tudtam gondolni. Nem értettem miért lett rám dühös. A gondolatmenetemet ismét a csengő törte meg. Felvettem a táskámat és lementem az ebédlőbe, beálltam a sorba és a falat kezdtem fixírozni. A zöld festék helyenként már elkezdet kopni a falról… ráférne egy festés. A látóterembe hirtelen egy szőke hajzuhatag került.
-Szia Bells! – vigyorgott egy kékszemű karcsú alkatú szőke lány.
-Szia Amanda!- nevettem.
-Szia Bella, Amanda -köszönt Angela egy barna hajú, szemű velem egyidős lány. Miközben Ang és Amanda beszélgettek megpillantottam egy rézbőrű fekete hajú fiút, aki összefonta a kezét egy szintén rézbőrű barna hajú lánnyal. Ők voltak Jacob és Jessica.
-Sziasztok!- köszöntek.
-Sziasztok! –mondtuk mi is. Ebédre csak egy almát és vizet vettem. Mostanában nem szoktam sokat enni és ez az Edwardos ügy is rátett egy lapáttal. Leültem a többiekkel egy asztalhoz és hallgattam, miről beszélnek.
-Nem láttátok ma Danielt?- kérdezte Am. Erre csak mindenki rázta a fejét.
-Csak nem rólam van szó?- jött oda Daniel és átkarolta hátulról Amandát.
-Igen éppen azt próbáljuk kitalálni, hogy hány naponta cserélsz alsógatyát.
-Ez övön aluli volt!
-Tudom, azért mert az alsó gatyádról beszélünk! – erre mindenki elkezdett nevetni.
- Ő… srácok tudtok valamit Edward Cullenről?- kérdeztem. De erre csak sziszegéseket és morgásokat kaptam válaszul.
-Te ismered Cullent?- kérdezte Daniel.
-A zenetársam.- válaszoltam egykedvűen.
-Bella kerüld el. Az a gyerek nem 100-as. –mondta Jessica ingerülten.
-Jó-jó elkerülöm nyugi.- mondtam védekezően.
-Akkor jó- mondta Angela.
- Az a gyerek undorító –mondta eltorzult képpel Jacob. Fájt, hogy így beszélnek Edwardról de az is fájt, hogy úgy elrohant, amikor Miss. Kissel beszéltünk.Holnap megkérdezem tőle mi baja velem!-határoztam el.
- Na én megyek haza! Sziasztok! –mondtam és kisétáltam az ebédlőből. A parkoló felé vettem az irányt, ahol már várt engem a piros Chevy-m egy öreg de annál masszívabb furgon. De nem csak a kocsim várt, hanem Amanda is nekitámaszkodva az én csotrogányomnak.
-Szia nincs kedved eljönni velem holnap vásárolni?- kérdezte.
-De szívesen megyek.– mosolyogtam.
-Akkor holnap találkozunk.- mosolygott már ő is.
- Rendben, szia!- köszöntem el.
-Szia!- mondta és beszálltam a kocsimba és elhajtottam. Hazafelé a zöldellő örökzöldeket bámultam. Amikor hazaértem bevágódtam az ajtón és ugyanazzal a lendülettel bevágódtam a szobámba.
-Mi van már megint? Ha ezt így folytatod ki fog szakadni az ajtókeret- pampogot anyám.
Már kezdtem reménykedni, hogy ma nem tart nekem kielőadást… úgy néz ki imáim meghallgatásra találtak és megúsztam ennyivel. Bezártam az ajtót és ledőltem az ágyamra.
Elegem van a mai napból-, mondtam magamba utána elővettem az mp4-em és elkezdtem Debussyt hallgatni. Ez mindig lenyugtat. Éreztem, hogy elnehezülnek a szemhéjaim és elnyom az álom.
A zongorateremben hegedültem Vele. Amikor végeztünk a darabbal Ő megfordult a széken és a szemembe nézett.
-Bella, ne félj, nem akarlak bántani.- mondta mézédesen.
-Bízom benned.
-Nem kéne.
-Tudom, hogy nem tudnál bántani!- mondtam. Erre nem válaszolt csak fel ált és az ajkaimra pillantott aztán elkezdett felém közeledni.
Hirtelen Amanda és Daniel rontott be a szobába meg még 3 medve nagyságú farkas.
-Bella fuss!- ordította Amanda és ellökött Edwardtól és a többi farkas is nekiesett.
-Ne! Ne bántsd!- ordítottam.
-De hisz ő csak egy mocskos vámpír!- Mondta Dan.
-De Ő állati vért iszik!- már szinte zokogtam.
-BELLAN NEKÜNK AZ A FELEDATUNK,HOGY VÁMPÍROKAT ÖLJÜNK TALÁN ELFELEJTETTED,HOGY NEKED IS EZ LENNE A FELADATOD?- ordított velem Amanda.
-Nem nekünk az a feladatunk, hogy olyan vámpírokat öljünk, akik ártanak az embereknek.
És ő nem ártott senkinek!!!- vágtam a fejéhez. De ők mintha meg sem hallottak volna lefogták Edwardot és egy farkas át akarta harapni a torkát de én hirtelen ott termettem ellöktem őket előhúztam a tőröm és a torkomhoz szorítottam.
-Még 1 lépés és…
-Bella erre semmi szükség!- mondta Daniel kétségbeesetten.
-Békén hagyjuk, csak tedd le a kést!- sipította Am. Én elraktam a kést és ők is békén hagyták a védencem.
-Köszönöm- ölelt meg Edward. – De miattam ne fordulj szembe a barátaiddal! –dorgált meg de a hangja olyan lágy volt, hogy azt hittem ott helyben elolvadok. De a dorgálást ellengettem a fülem mellet és még jobban magamhoz szorítottam.
-Szeretlek-suttogtam.
-Szeretlek-mondta Ő is és nyomott egy puszit a homlokomra.
Az óra csörgésére ébredtem. Nyújtózkodtam egyet eztán nekiálltam készülődni.
Megnéztem a naptárám és… Jaj ne!!! Ma van a szülinapom !!! Nem szeretem ha körülrajonganak.Sóhajtottam eggyet és folytattam a készülődést.
Amikor végeztem elindultam az iskolába. Az órák gyorsan teltek kivéve a szolfézs.
Edward nem jött órára. Egész végig az ajtót néztem, hátha betoppan és dühös képet vágva leül mellém. De nem jött. Óra után az ebédlő felé vettem az irányt. Ma se voltam éhes ezért csak 1 limonádét vettem és leültem a többiekhez.
-Szia Bella! –mondták egyszerre, és ezen elkezdtek nevetni.
-Bella, ugye nem felejtetted el, hogy ma megyünk vásárolni?- kérdezte Amanda
-Dehogy felejtettem el!- vigyorogtam. Tetszet, hogy nem rajonganak körbe, de azért rosszat sejtek. Miután végeztünk elmentünk vásárolni Amandával Seattle-be. Nem vagyok az a plázacica típus de, most még inkább nem tudtam odakoncentrálni a ruhákra mert az álmommal voltam elfoglalva.
-Ezeket vedd fel!- adott egy ruhakupacot Am a kezembe.
-Oké- mondtam és bevonultam egy próbafülkébe. Amikor megvizsgáltam a ruhakupacot elkerekedett a szemem. Am csak tiszta fekete ruhákat adott. Egy csőgatya, egy testhez álló póló, egy pulcsi, egy pár cipő, és egy pár zokni, ami szintén fekete volt.
-És egyszerre próbálj fel mindent.- Kiabálta be Amanda a próbafülkébe.
-Oké- mondtam és nekiálltam a ruhák felhúzásának. Vonakodva néztem bele a tükörbe de, amikor megláttam magam, egészen tetszet a látvány. Kiléptem a fülkéből, és amikor Am meglátott megeresztett egy mosolyt.
-Jól áll! Megvesszük!- mondta.
-Akkor fizessünk-, mosolyogtam én is. Fizetés után bepakoltunk a furgonba és elhajtottam.
-Mennyünk először hozzád lepakolni?- kérdezte.
-Mehetünk- válaszoltam, miközben elmerültem a gondolataimban. Amikor hazaértünk a ház sötét volt. Amikor átléptem a küszöböt a lámpák felkapcsoltak és megszólalt a zene: Avril Lavigne-My Happy Ending. A kedvenc számom.
-Boldog Szülinapot- Kiabálta mindenki egyszerre. Istenem miért pont én?!!
-Csak nem gondoltad, hogy elfelejtjük a szülinapod?- jött oda Daniel.
-Őszintén szólva kezdtem reménykedni, hogy elfelejtettétek.- Éreztem, hogy valami elkezd lüktetni a fejemben. Dan Am-re nézett bíztatóan és megszorította a kezét.
-Bella beszélhetnénk 6 szem közt?
-Persze, gyertek!- és felvezettem őket a szobámba. Éreztem, hogy fájnak a végtagjaim. Amikor felértünk én a hintaszékre ültem ők, pedig az ágyamra.
-Bella…-kezdte de nem nagyon tudott beszélni.- Lehet, hogy amit most mondani fogunk nem hiszed el, de bebizonyítjuk, ha kell. Bella mi…-de nem tudta befejezni a mondatot, mert látta, hogy összeesek a fájdalomtól.
-Jaj ne! Elkezdődött az átváltozása! Daniel segíts felrakni őt az ágyra!...- de csak ennyit hallottam, mert elvesztettem az eszméletem.
